2007. augusztus 28.

Három Királyok

Neeem, nem a kétezer évvel ezelőttiek, hanem a mostaniak...

Mátyás - Bence - Domonkos

Matyi a legidősebb, 10 éves. Intelligens, érzékeny gyerek, aki a külvilág minden eseményét megyfigyeli. Szereti a természetet, sokat olvas, és egyszerre várja el más emberektől a szeretetet, és visszahúzódó. Ő hasonlít rám a legjobban, de még végletesebb nálam. Kifejezni nem tudja rendesen az érzelmeit, ámde mások érzelmeit, gondolatait jobban megérzi, átérzi, mint az átlagember (sokkal jobban!)

Bence a középső, ő 8 éves. Ő sokban ellentettje a bátyjának. Pontosan ki tudja fejezni az érzelmeit, kiegyensúlyozott, nyitott. Tegnap ő jött elém, ami talán szintén árulkodó a három srácot illetően. Hogy Doma miért nem tudott elémjönni, azt hamarosan elmondom. Amúgy, bár édesanyja mindhárom srácot másképp szereti, mást is igényelnek, ő legjobban, aki kötődik az anyjához.

Doma a legkisebb, 5 éves. Neki már két bátty mellett kellett megküzdenie a szülei figyelméért, és szeretetéért. Hatalmas csibész, érzelmek nélkül képes bárkit elszédíteni. Ő is elindult elém, de olyan nagy cipőt rántott fel, amiben nem tudott járni... Anélkül, hogy rosszat mondanék róla, hiszen képtelenség haragudni rá, azt kell mondanom, hogy félelmetes képességre tett szert, amikor megtanulta, hogy a nagy barna szemeivel, és egy mosollyal mit képes elérni.

Doma a keresztfiam. Szerintem egy hétvégén elviszem őket kirándulni, mert most megint nem tudtam velük eleget beszélgetni, mert mire megérkeztem, lassan már vacsora, majd lefekvés volt nekik.

0 vélemény érkezett: