2007. szeptember 2.

Benzintyúk... (2.0: videoklipekkel!)

Hát, azért nem semmi ez a Csilla. Tegnap küld egy sms-t:

Szia! Holnap egy gokart valamikor du?

Egész nyáron erre hajtott, de senki sem akart menni vele. Úgyhogy, amikor hallotta, hogy én már voltam, és szívesen megyek, kapott is az alkalmon.

Bár nekem már régen volt, ezért most úgy próbálom leírni, hogy milyen lehet elsőre menni annak aki szeret...

Amikor találkoztunk, tisztára láttam, hogy feszült. Én is az voltam. Nehogy valami baja legyen, aztán én érzem legrosszabbul magam. Ahogy találkoztunk, én a korábban megvett két energiaitalból az egyiket odaadtam neki, hogy igya meg. Nálam már ott volt a sisakom, mert korábban többet berregtem, és akkor vették nekem húgomék. Félrevont, hogy akkor magyarázzam el, hogy hogy is van ez az egész. Elmondtam az alapokat, hogy mire figyeljen. Vicces, hogy nincs jogsija, nem is igazán van ott az autó részeiben... De itt egyszerű a dolog: gáz, fék, kormány. A kormányt disznó nehéz tekerni, és amíg nem érzi a kocsit, ne vállaljon túl sokat. Ha oldalt csúszik rá a falra, az nem baj, csak szembe ne száguldjon bele. Az elején nézze meg mit tud a fék, mert nem mindegyiknél van a csúcson. Láttam, hogy kezd belelkesedni, bár eleve nem én hívtam, hanem ő akart jönni, de ha lehet, akkor a lelkesedése tovább fokozódott.

Aztán lementünk a pályára, és néztünk két köröző embert. Na, akkor kezdődött egyfajta harctéri idegesség, mert már lehetett érezni a benzinszagot, látni, ahogy a célegyeneben elhúznak 50-60-nal a kis tepsik. Mivel ő először volt, ezért egy junior, lefojtott 160ccm-es 5,5 lovast adtak neki. Az enyém 6,5 lovas volt.
Sisak fel, bevallása szerint, amikor odament a gokarthoz, és látta, hogy mennyire durva sporteszköz, akkor egy kicsit parázott. Mikor már benne ült, nem. Előle indultam, nem tudom, hogy milyenek voltak az első pillanatai.

A harmadik kör végén értem utol. Mivel először volt gokartozni, ezért tartózkodtam a paraszt előzésektől, így másfél körig mögötte tapostam a gázt, majd fékeztem. Nem tudtam elmenni, mert a szokásos bunkó megoldás az az, hogy befúrom az oldalam egy kanyar belső ívén, és én szépen a másikra támaszkodva beveszem, az vagy fékez, vagy kisodródik. Most inkább megvártam egy tiszta előzést. Kis rontás, én ellőttem.



Nincs erőteljesebb inspiráció, mint amikor előtted megy a másik. Az előttem kinyomtatott köridőkből látom, hogy ott a körönkénti másfél másodperces javítgatásai után hirtelen durva 3 másodpercet javult.

Aztán lefújták a futamot, és kiszálltunk a járművekből. Én nézelődtem, próbáltam ellazulni, de a lány, teljesen befordult, nézett maga elé, és csillogott a szeme, és mosolygott... újra és újra lepergett előtte a sok kanyar, a gyorsulások, a csúszások, a fékezések.
- Ez nagyon jó - mondogatta, bár kicsit erősebb szavakkal...



És fél óra pihi után újra beneveztünk egy futamra.

Csilla úgy döntött, hogy neki is normál gokart kell. Mondtam neki, hogy ő érzi, csak ne vállalja túl magát. Most is elsőnek indultam. Már hat kör kellett, hogy körbeérve rátapadjak. Persze esze ágában nem volt elengedni, úgyhogy amikor egy pillanatra nem zárta az ívet, bedugtam a kocsi orrát, és erőteljesebben előztem.

De nem tudtam már elhúzni annyira. Aztán láttam, hogy bejönnek karbantartók, ami megzavart, és azt hittem, hogy kilöktem Csillát. De amikor láttam, hogy egy kör után sincs sehol, megnyugodtam, és újra tapostam a gázt.

Aztán ezt a futamot is lefújták, és döbbenten láttam, hogy a lány legjobb körideje másfél másodpercre van tőlem...

Azt mondta magyarázatképp:
-Az elején még ott élveztem az utat, meg minden, aztán beborult az agyam, és elkezdtem hajtani, mint az őrült.

Hát, sikerült. Azt hiszem, egy hétre kitart még ez az élmény mindkettőnknek...

0 vélemény érkezett: