2007. szeptember 11.

Egy éve történt...

Éjjel nem tudtam aludni, mindenféle járt az eszemben. Többek között az is bevillant, hogy mi is történt egy évvel ezelőtt. Tündi, egy nagyon kedves barátnőm, nem tudott abba belenyugodni, hogy a korábbi próbálkozása (márhogy lányismerősével összehozzon) nem járt sikerrel, és még mindig szingli vagyok, ezért mondta, hogy találkozzak egy kolléganőjével, az szívesen menne velem táncot tanulni. (Aztán - tette hozzá zárójelben - még más is kialakulhat.)

Mivel a blogom nyilvános, ezért csak azt írom meg, amit közzé lehet tenni. Lényeg az, hogy részben a korábbi orcárahullás miatt, részben egyéb okokból de fenntartásaim voltak a lánnyal (legyen: E, mert nem akarom, hogy a neve idekerüljön) kapcsolatban. De azért találkoztam vele. Jót beszélgettünk, és a beszélgetés végére elhatároztam, hogy mégis belevágok a dologba. Aztán másnap újra találkoztunk, és azt hiszem, akkor már túl is léptük azt a határt, ami még a barátságba beleférhetett volna :) Na, nem kell azért túl intim részletekre gondolni :) De azért nagyon romantikusan alakult.
Harmadnap, ha jól emlékszem, akkor közösen mentünk el egy társaságba, ahol megkérdezték, hogy milyen a kapcsolatunk, amire nevettünk, és bevallottuk, hogy nem tudjuk, mert harmadszor találkozunk.
- De mi a titkotok? - kérdeztek újra.
És akkor a hölgy olyant mondott, amit minden negatívum ellenére a mai napig értelmes dolgonak tartok:
- Ahhoz, hogy két ember jól meglegyen, kell, hogy egy bizonyos szintig összeilleszkedjenek. Kell egy kompatibilitás.

Erre, mivel a résztvevők nagy részének nem sok köze volt a gépekhez, nem tudtak válaszolni.

A tavalyi szeptember, ahogy én emlékszem, közvetlen meghosszabítása volt a nyárnak, így a lánnyal sok szabadtéri programunk volt.
Aztán egyszer mégis moziba mentünk, de az elég rosszul sült el. Nem igazán volt hajlandó megegyezni a filmet illetően, hogy mit nézzünk, úgyhogy én engedtem. Oda se neki, bár elég furcsa volt a helyzet. Megvettem a jegyeket, és elmentünk, hogy együnk valamit. Megnéztem a pénztárcám, és csak egy tízezres volt benne. Nem akartam felváltani, ezért megkérdeztem, hogy a két gyrost fizeti-e ő. Fizette, akkor még nem vettem észre, hogy összeszorította a fogát, és kicsit még sértődöttebb lett az este további részében.
Másnap Tündi hívott fel, hogy a pénz témával óvatosan bánjak, mert E elpanaszolta neki, hogy mindig ő fizet. Megállt bennem az ütő:
- Tündi! Évek óta ismersz! Számtalanszor, ha elmentünk valahova, akkor lovagias voltam. Szerinted ilyen vagyok?
Háát, nem tudja... de még azt is elmondta, hogy a hússütésre, amire elhívtam, arra is a lány vett húst, és ki volt akadva, hogy elküldöm vásárolni. Na, erre tényleg megdöbbentem...

1. baromi sok dolgom volt, nem tudtam már vásárolni is menni, és hozzá is beugrani kocsival.
2. már akkor azért bocsánatot kértem, elmondtam mi van, és egy szó kifogása nem volt.
3. ha nem tetszett neki, akkor miért nem nekem szólt, és miért kellett a munkahelyen minden kollégájának előadni a maga igazát?
4. sosem centiztem ki a dolgokat, de e két alkalmon kívül mindig én fizettem. Az első találkozás természetes hogy én fizettem a palacsintáért, de utána sem zavart a dolog.

Ha egy nő fizetni akar, akkor második kérésére elfogadom, és magamban elkönyvelem, hogy íme egy önálló nő. De a pénz már akkor sem volt nálam célkeresztben. Nem gondoltam, hogy a lánynál igen. Az egész hirtelen olyan lett, mintha egy gusztustalan dolgot dobott volna valaki közénk az asztalra.

Most előrebocsájtom, hogy lehet, hogy a történetben sorrendi, vagy apróbb hibák lesznek, mert azt, amit itt megtapasztaltam, próbálom elfelejteni. Az egészből csak egy tiltás maradt bennem! Most mégis megpróbálom felidézni a tényekhez lehető leghívebben, hogy lássatok ilyent is...

Találkoztunk, elhívtam a kedvenc cukrászdámba... én provokáltam a helyzetet. Találkozhattunk volna más programon is. Ott lebegett az asztal fölött egy láthatatlan rém, hogy ki fog fizetni.
- Fizetek - mondtam.
- De most ne azért - védekezett.
Elmondtam neki azt, amit itt már leírtam, és hozzátettem, hogy ilyen kritikát még sosem kaptam, és nagyon megsértett vele. Nem érzem igazságosnak, és mit vár a kapcsolatunktól, ha a problémáit nem velem osztja meg először?
Nem tudom erre mit is mondott. A másik kérdésemre viszont emlékszem, mit válaszolt...

Ugyanis elmondtam, hogy én úgy vagyok vele, hogy a lány is fizethet, sőt úgy gondolom, ha egyáltalán nem hagyom fizetni, akkor az megalázó is lehet.

Kb itt már félbeszakított, hogy olyan ciki, ne is beszéljünk erről. Mondtam neki, hogy ezt meg kell beszélni, mert ez így baj. Nem voltam dühös, sem ideges, csak inkább döbbent. Akkor ugyanis már aludtam az egészre egyet.

Mondtam, hogy nálam ez eddig így volt, hogy általában én fizetek, de nem mindig. És utána visszakérdeztem:
- Neked hogy volt az eddigi kapcsolataidban? Neked mindig a férfiak fizetnek?

Erre jött egy magyarázat a gazdag eddigijeiről, hogy nem is engedték, hogy fizessen, meg ilyenek.

Ez még rátett egy lapáttal.

Ugye már tavaly is harminc fölött voltam, és megfontolt(tabb, mint 19- 25 évesen), így nem búcsúztam el élből tőle, hogy akkor keressen olyan pasit, hanem azt mondtam, hogy ez nagy baj. Gondolkozzon el a kompatibilitásunkról.

Azt hiszem akkor is németekhez jöttem ki, mint most, de az biztos, hogy pár napig kerültem, mégha otthon is voltam.
Aztán találkoztunk. Ahogy mentem a találkozóra a Moszkva térre, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy akarom mégegyszer látni. Amikor megláttam, akkora szomorúság volt benne, hogy egyből elöntött a szeretet, és kézenfogtam. Az érintésénél
a korábbi szikra feltranszformálva pattogott át a testünkön. Az biztos, hogy a hardverünk kompatibilis volt :)
A millenáris parkba mentünk át beszélgetve. Elmondtam neki, hogy egy fiatalkori nagy szerelmem nem adott nekem egy második esélyt. Akkor határoztam el, hogy én mindig adok a másiknak egy újabb esélyt, de csak egyetlenegyet.
Annyira érezhetően boldog volt velem, hogy örültem, hogy megadtam neki ezt az esélyt. Hozzámbújt, én meg átöleltem. A fülembe suttogta, hogy már nagyon hiányzott neki az ölelésem.

Sajnos akkor egy új motívum szinezte a kapcsolatunkat, mégpedig a politika. A leány meggyőződéses MSZP-s volt, és hiába léptünk ezen túl, a körülmények nem engedték. Vagy egy kordon miatt kellett visszafordulnunk a kocsival, vagy szirénázó rendőrkonvoj tépte meg az idegeinket. Ebben a kérdésben amúgy én voltam a toleránsabb, mert ő viszont rendszeresen piszkált a jobboldali beállítottságommal. Hiába no, a kompromisszumkészség nem volt az erőssége. Rohadtul nem voltam boldog, hogy a politika újabb feszültségeket rak a kapcsolatunkba.

De nem is kellett politika. Sajnos hamarosan kiderült, hogy egyáltalán nem értékelt át semmit, hanem csak nem akarta, hogy végetérjen a kapcsolatunk. Folyamatosan kritizált, vagy a szakállamat akarta elintézni, vagy azt, hogy mire költöm a pénzem, vagy olyan dolgokba szólt bele, ami nem tartozik ide a blogba :)

Nem tetszett a dolog, és figyelmeztettem, hogy lehetnek elvárásai, de akkor valamit tegyen le ő is az asztalra, tegyen valamit a kapcsolatért, próbáljon ő is alkalmazkodni.

Kifejtette, hogy miért nem akar.

Jó. Gondoltam, eldöntöm a témát. Feltettem egy kérdést, ami szépen átvilágította a gondolatait. Rosszul vizsgázott. Mélységesen szomorú voltam, mert, bár messze nem a legszebb lány volt, akit megismertem, mégis, valami félelmetes szexuális kisugárzása volt. Hülye szabályokat szabok magamnak, ezért még kellett valami konkrét eset, amiért szakítunk.

Barátoknak, akik érdeklődtek, hogy mi van velünk, mondtam, hogy előreláthatólag az első hónapunk végén ki fogom rakni, ha nem változik.


- Nem tudod megcsinálni - majd te is visszakönyörgöd magad, mint az O.
- Olyan nincs!
- Miért? R-nél is úgy volt. Ha valaki túllép egy határt, akkor nem akarom többé látni.

És a hónapfordulóra egy hétvégi kirándulást szerveztünk kettesben. Nem tudom, hogy mi baja lehetett a lánynak, de a legrosszabb formáját hozta. Végül azt kérte, hogy menjünk haza. Amikor ezt rövid "rendben"-nel vettem tudomásul, érezte, hogy baj van.
- Kitérhetnénk az Emil fele enni egy süteményt! - javasolta. (Emil egy cukrászda Pilisvörösváron, amúgy tényleg jó kis program lehetett volna más esetben)
- Nem. Most hazaviszlek, és nem találkozunk többet.
Majd felrobbantam. De szándékosan nem kiabáltam, azzal magamat égettem volna. Rámnézett, és rájött, hogy szakítottam vele...
- Hát igen, tényleg nem működött ez a kapcsolat, olyan furi dolgaid voltak.

Érted? Én rúgom ki őt, de már megmagyarázza, hogy valójában én nem feleltem meg neki. a korábbi mérgem helyett valami végtelen megvetés töltött el. Lenéztem. Nem volt szép, de még fokozni akartam a helyzetet...

Mikor beültünk a kocsiba, pár kilométer után láttam, hogy néz, és sír. Gonosz hangulatban voltam:
- Jól nézzél meg, mert nem látsz többet!

Otthon kiszállt, és bement az ajtón. Többet tényleg nem láttam. Szegény Tündi meg feladta, hogy ezután bárkit is találjon nekem. E pedig elég hülye stílusra tett szert, ahogy hallottam, és talált újra egy olyan pasit, aki eltartja. Hiába, a kompatibilitás az fontos dolog...

0 vélemény érkezett: