2007. szeptember 3.

Nem tudok aludni...

Hirtelen megrohant egy csomó gondolat.

Mi van, ha most vége? Nem látom a jövőt. Energiát magamban meg mégkevésbé. Sookal több a feladatom, mint szeretném. Csavarogni szeretnék, hogy semmi feladatom ne legyen. Mi van, ha most vége? Számot tudok adni? Felhasználtam az időmet, hogy elvégezzem a feladatom? A világ fordul. Én nem szeretnék legurulni róla, ezért lépnem kell.

Beszéltem elsején Dórival, és mondtam neki, hogy megnéztem a barátnőjét az iwiwen és annak a barátját is. Mivel mesélt róluk, már mindent értek. És mélységesen megértem, amit a barátnőjének is mondott:
"Én mindig ott vagyok, amikor kell, de az ismerőseim nincsenek ott, ha szükségem van rájuk."
Annyi ismerősöm van, aki akkor keres, ha épp szüksége van valamire. Használnak.
Most ki van itt? Szükségem lenne valakire, aki megértene. Félemetes ez az egész. Tulajdonképpen idegenek vesznek körül. Senki sincs olyan, aki rám kíváncsi. Elképzeléseik vannak, és olyanná akarnak formálni.
Nem tucatembernek születtem. De sosem gondoltam volna, hogy megérzik rajtam a különbséget (nem, nem a másságot, nem vagyok se buzi, se másmilyen faji vagy vallási kisebbség. csak annyiban, hogy gondolkodom, azon is, ami nem az én közvetlen életem.) és az nem kell.

Kettős életet kéne élnem?

Buta embereket megismerni, akiknek uralhatnám a primitív játékait, és hadd higyjék azt, hogy birtokolnak? Hazudni? Nem, ez sosem menne.

Megint Dóri... a beszélgetése a barátnővel. Nem mondhatom el, de az az este tényleg egy szociotrip volt. Egy kapcsolat, ami lefordítható összegre? Vagy ez cinikus? Affenét, Budapest 90%-a erről álmodik! A rémálmok befizetetlen csekkek, a vágyálom egy pénzes partner. Fujj... És aki nem? Szeretlek, mert melletted figyelnek rám az emberek? Rajongok érted, mert az ismerőseim megbámulnak téged?

Lehet, egyszerübb, ha hazudok. Egy hazugság még mindig őszintébb dolog lehet sokmindennél...


0 vélemény érkezett: