2007. december 26.

Gildor varázslatos gyerekkora I.

Valami megfeküdte a gyomrom, és nem tudok aludni.

Néhány vendégemnek kifejezett csemege lesz, hogy az a gondolatsor, ami végül annyira felvillanyozott, hogy felkeltem, becsavartam magam egy plédbe, és ideültem a gép elé - honnan indult.
Egy illegális határátlépés emlékétől. Néha, hogy rövidítsek, vagy csak úgy, annak a társasháznak a kertjéből startoltam, ahol Verő Tomi osztálytársamék is laktak. Igaz, még az általános alatt nem ott laktak, hanem a nagy utca túlsó oldalán. Arra a házra is emlékszem, egy hídon kellett bemenni a lépcsőházukba, a nagy szintkülönbség miatt, amit én nagyon irígyeltem: saját hidjuk van! Mekkora dolog már! Szóval tetszett. De később átköltöztek abba a házba, ami ugyan más utcából nyílott, de a kertjeink vége egymásmellé ért.

Sajnos azok a helyszínek, amikről most majd beszélek, eltűntek, egy ronda túlméretes társasháznak adták át a helyüket. Ne keresd!

Én egy kis utcában laktam, és előtte, hasonlóan Tomihoz, annak a túloldalán :) A kilenclakásos kockaház kertje semmi kalandot nem kínált, leszámítva a Bunkert. Ez egy valódi bunker volt, terméskövekből ívesen összebetonozva. Maga lett volna a paradicsom, de a legenda szerint a túloldalán lévő házban lakott a "kődobálós bácsi", aki, ha túl átmásztunk a Bunkeren, megdobált. Nem tudom, ezt kitől hallottam, szerintem nem a szüleim, hanem a többi gyerek mesélte. Najó, még egy érdekes dolog volt akkoriban. Ha átmásztunk a kerítésen, és leosontunk egészen egy másik kert aljáig, akkor ott volt egy garázs, benne igazi "meseautókkal", azaz két oldtimer autóval. De most az új ház mögötti udvarról szeretnék csak mesélni nektek, mert másképp nem fér ide! :)

Amikor felépült a házunk, betolakodókként érkeztünk. Pár új gyerek voltunk, a környékbeli gyerekek territóriumában. Ismertük őket, de nem voltunk jóban. Akkoriban a kertek végében eléggé szakadozottak voltak a kerítések, de még a kutyás telkeken is átosontunk. Az egész, akkori szemmel hatalmas háztömböt felderítettük. A házunk telkének vége is csak elméleti volt hosszú ideig: A rózsák mögött. A hátrébb lévő üres telek elveszett az iszalagok, csalán és egyéb gazok tengerében.

Apu hosszú kemény munkájával lett lassan hozzáférhető a hátsó telek. Addig, mivel sűrűbb volt, mint akár egy erdő, igazából nem is tudtunk oda hátramenni.
Megint elkalandozom... de hihetetlen! El tudjátok képzelni, hogy a Moszkva tértől negyedóra sétányira kezdődött a dzsungel? Igaz, csak egy telken, de nekünk az volt a világ!

Nem tudom, hogy egy év telt-e el, de Apu odáig eljutott, hogy vége volt a legkeményebb aljnövényzetnek. A tíz méter magas bodzafa - alias "Halálcsillag" már magányosan próbálta megtartani a rátelepedett kúszónövényeket a kert egyik szélén.

Ekkor, mint a pionírok, új területeket fedeztünk fel. Az első objektum egy kör alakú gödör volt, már eléggé lerongyolódva, hisz a mellettünk álló telken lakó srácok úgy tíz évvel idősebbek voltak, így már régen otthagyták, bár az ő telkükről még elérhető lett volna. Mondom, a mi házunk telkének egy kicsit emelkedő folytatása volt ez a vadregényes telek. Nagyjából az üres telek felénk eső, akkor még csak elvi határán volt legsűrűbb, és átjárhatatlan a mi kis őserdőnk. Mikor az nem volt többé, akkor expediíókat indítottam be a sűrűbe.

A második felfedezés, és egyben gyerekkorom legnagyszerűbb alkotása a "Sasfészek" volt. Ezt az erdős részre már korábban is bejárogató környékbeli srácok készítették, de mi azt mondtuk, a mi területünkön van: a miénk. Ez nem volt ilyen egyszerű. A Sasfésze olyan fantasztikus ácsolmány volt, hogyha valaki volt benne, bizony nem volt az az erőszakos gyerek, aki befoglalhatta volna. Az egész egy ősöreg, göcsörtös körtefának volt köszönhető. A talaj fölött szűk egy méterrel szanaszét ágazott. No, a bázis alkotója egy hosszú pallót fektetett erre az elágazásra, így a földről kényelmesen, egy rámpán lehetett felsétálni. A fő platform alaprajza nagyjából háromszögletű volt. A legerősebb alkotóelem egy tömör faajtó volt (hogy ki bírta gyerekként úgy másrfél méter magasra felcibálni, nem tudom. De stabilan felfeküdt az ágakra. Az elhanyagolt telken könnyen fellelhető építési hulladékból erős léceket válogatott, és így az egész kibővült egy kicsit, úgy két-három négyzetméterrre. Annyira stabil volt, hogy az egész felületen támaszodás nélkül járni lehetett. De csak akkor, ha a palló felső vége fölött elhúztak egy takarólapot. Tehát, az egész szintre nagyjából a közepén, alulról lehetett bejutni. Voltak oldaldeszkák is, mintegy mellvéd gyanánt. Bár, azok csak egy-két sorban. Mikor a Sasfészket birtokba vettük, megerősítettem.

Kiegészítésként volt még egy magasabb szintje is, igaz, az egy, talán kettő deszka csak, viszont, vagy négyméternyi magasságan. Mondjuk az hamarabb megsemmisült, mint ez az építmény: unokaöcsém felmászott rá, talán hintázott, talán már túl öreg volt a fa: a lombcsúcsával együtt letört, és üvöltve zuhant a "mélybe". Ámde, félúton megállt a sok ránőtt kúszónövény miatt, és unokatesóm ott maradt, fejjel lefele lógva. Megúszta, lemászott.

Azt hiszem, az egész fa öregsége miatt a hely veszélyessége lett a Sasfészek végzete: Apu levágta a legtöbb ágat, többé nem éppülhetett rá semmi.

A házunktól hasonlóképpen távol, ám lentről nézve a sasfészektől kissé jobbra volt egy íves ösvény az ujjnyi husángként vadon növő facsemeték közt. Letört ágakból korlátot raktam, és jobban kiirtottam az utat. Gyakorlatilag ezzel már nyitva állt az út egészen addig a házig, amibe Tomiék is költöztek később. (Ez a ház tehát az emelkedő üres telek jobbszélének végével volt határos.

Az íves ösvény egy másik, a házunk felől nézve keresztbe futó ösvénybe torkollt. Gryllus Samu járt ott át, illetve hozzá mentek a környékbeliek. Kicsit olyan volt ez az egész, mint ahogy a délszláv háborút képzelem: frontálisan csak nagyon ritkán ütköztünk meg egymással, inkább gerillaakciókkal mentünk be a másik területére, valami értékesebb dologért, vagy csak egyszerűen a hódítás öröme miatt. "Samuék" amúgy baráti "ország" voltak. De Tomiék háza bizony akkor nagyjából olyan félelmetes volt nekünk, mint a Gyűrűk Urában Mordor földje: Az a ház, és a hozzátartozó kert Res (?) birodalma volt. Nem emlékszem, hogy hányan voltak. Akkoriban három fiúgyerek már legyőzhetetlen sereg volt :) Tehát lentről nézve a jobb oldali határvidékünk volt a veszélyzóna. Lejjebb is volt egy ház, gyerekekkel. Mintha onnan valaki építette volna a Sasfészket, de nem biztos. Csak az, hogy átjárni csak a "Reséknél" lehetett, máshol mászni kellett a kerítésen. Mivel az a ház nyelestelek volt, kicsi átfedéssel volt egy másik (Öregek otthona?) Magasabban, roskadozó tégla támfallal. mögötte sövénnyel, így "Resnek" (Bocs az idézőjelért, de nem vagyok biztos a névben! a támfal igazi várfalat adott. Ahol egy kicsit ledőlt, ott volt a feljárata. Pont a stratégiai átjáró mellett volt az egész.

Érted? A mi hosszú telkünk, és egy másik nyeles telek a végén egymásmellett van, de nem végig. Az "Öregek otthona" pedig nekünk a felső határ, "Reséknek" pedig tőlünk nézve a bal oldali. Egy L alakú nyomvonalon, hosszú téglafal, betonnal a tetején - később, mikor a bal oldali szomszédunk egy instabil lelkű írszettert vett: kutyabiztos országút :)

A többi gyerek legendái szerint a dzsungel tőlünk távolabbi végében egy növényház állt. Na, ebben lehetett valami, mert sok-sok cserép, arasznyi magas elpusztult téglafal, műkő, és elvadult díszbokrok voltak az őserdő mélyén.

Az keresztben futó ösvény mellett közvetlen volt a Magasles. Azt hiszem, ez a "Res" műve volt, mindenesetre nagyon durva alkotás: 6-8 méter magasban volt egy (vagy két?) ülődeszka odaszögelve a legnyúlánkabb fa koronájának a tetejére. Lentre már alig lehetett látni a többi lomb között, de körbe csodás volt a kilátás. Viszont a legkisebb szélben is hajladozott az egész.

Azt hiszem, a leglényegesebb dolgokat elmeséltem. Voltak ugyan a hulladéktéglából félméter magas építmények, illetve hűtőgépek dobozából házak, de ezeket a környékbeliek könnyedén lerombolták, ha nem voltunk ott. A fentiek tartottak igazán sokáig.

Ez volt a ház telke. Az, hogy milyen kalandjaink voltak egy elhagyott kollégiumban, illetve, hogyan korcsolyázott húgom egy félbehagyott ház garázsában megfagyott talajvizen, legyen egy következő bejegyzés.

Most megyek aludni, egy kicsit szomorkásan, mert szép volt, de elmúlt, a nálam fiatalabbak azt sem értik talán, hogy miért volt jó.

0 vélemény érkezett: