2008. január 16.

Bejelentés

Kedves Olvasóim!
Aki nem tudja, Leo Minor ajánlott egy kiadót, amit a kedvéért felkerestem a könyvemmel (előtte ugyanis nem akartam hivatalos kiadást). Így aztán ezzel a könyvemmel 1 ből 1. Ennyinél meg is állok. Ma délután két órát tárgyaltam a kiadó vezetőjével, és, bár paranoid vagyok, nem találtam semmi gyanúsat, a feltételei teljesen elfogadhatóak, tetszik neki a könyvem, ki lesz adva.
Valamikor tavasszal így kézbevehetitek A Kokom Kiáltványt. Kétezer példányban készül el, de ahhoz, hogy hamar sikere legyen a könyvemnek, rátok is szükségem van.

Egyrészről, ha megjelenik a könyv, keressétek a boltokban. Nem kell megvenni, csak kérdezzetek rá, ha nem találjátok. De aki blogolvasóm megveszi, annak azt ígérem, hogy dedikálni fogom!

Másik feladat pedig, hogy vegyétek használatba a kokom.hu-t!
Még messze van a késztől, tudom, de kevesebb, mint két napja van ott bármi is. Hamarosan telepakolom minden érdekes információval, képpel.

Miért?

Ne miattam! Hanem magatok miatt! Bár eddig titkoltam, mert úgy éreztem, hogy nem áll még készen a háttér, van egy közösségi portál is, a netreforgó. Ezek mind nagyszerű dolgok, csak egyszerűen nem tudom elég gyorsan mozgatni a dolgokat.

Több szervező is készen áll, hogy megváltozzon az eddigi unalmas, és kilátástalan életed!

Hiszek abban, hogy az ismeretségek többet érnek bármilyen magányos küzdelemnél! És miközben kipróbálod milyen:

vitorlázni,
lovagolni,
csillagokat nézni távcsövön,
íjjal lőni,
gokartozni,
kirándulni,
utazni, vagy éppen csak bemenni a városba, és jót enni egy vendéglőben,

észrevétlen társakat, barátokat is szerzel.

Van valamink, ami neked is kell! És biztos, hogy benned is van olyan érték, ami gazdagítja a közösségünket.

Elhiszem, hogy van elég dolgod, de ha többre vágysz, mint a hétköznapi robotra, akkor szólj!

A kaland most kedződik! Vegyél részt benne!!

1 vélemény érkezett:

Coriolis írta...

Drakulálok a megjelenéshez!