2008. február 4.

Gildor első vadászata

Van aki megkérdezte, honnan a Gildor név? Nos, innen. Bár később kiderült, nemcsak az én regényemben szerepel Gildor, sőt, valahogy továbbvándorolhatott a név a Gyűrűk urából. De akkor, amikor ezt a becenevet választottam, akkor a lenti történetből merítettem. Gildor, az ezerarcú lélek. Gildor a nemes elf vezető - ez csak később alakult ki.

* * *

Korán reggel volt. A nap, mint mindig, a tengerből kelt fel. Gildor egész éjszaka ébren volt. Nem tudott volna aludni. Ma volt a napja, hogy kiléphet a gyerekkorból. Tegnapelőtt elbúcsúzott szüleitől, s elindult a nagy megmérettetésre. Apja hozta erre a szirtre. Mikor megérkeztek, Gildor látta apján, hogy valamit mondana még, de apja nem zavarta meg a szavakkal. Megszorította a vállát, és elment. A fiúban mégis ott visszhangzottak az utolsó szavak, amit apja mondott útközben:

-Mindent tudsz, amit kell. A bátorság ahhoz kell, hogy ne vállalj felesleges kockázatot. Előttem nem kell bizonyítanod.
Tegnap eszerint készült fel. Igyekezett kiüríteni az agyát, nem gondolt a mindennapi dolgokra, ahogy otthon tanították, a belső világának mélyéről szedte elő a gondolatokat, hiszen a mai nap nem csak fizikailag, hanem szellemileg, érzelmileg is egész embert kívánt. A felkészülés a múlt hétig tartott, és most minden elméletet a gyakorlatban fog átélni.

Megfordult, és elkezdte rendezni a csomagját. A tegnapi felkészülés tárgyait felhordta a szirt egy magasabb pontjára. A maradékot kettéosztotta, egyik részt egy vízhatlan, rikító sárgára festett zsákba csomagolta, jól felfújta, majd lezárta a zsákot. A másik felét letette a partra. A zsákot bevontatta a vízbe, és úgy ötméteres mélységnél lehorgonyozta egy kötélre kötött kővel. Azután kiúszott a partra és a másik csomaggal kezdett el foglalkozni. Egy övet kötött a dereka köré, arra akasztotta a dolgok nagy részét. Volt a felszerelések közt kötél, bőrdarabok, zacskóban viaszgolyó, csontból kis csatok, kampók. És ennivaló, több napra.

Gildor mindent végignézett, eligazította a felszerelését, és lement a vízhez. Lassan belegyalogolt, beleszagolt a szélbe, megállapította a Nap irányát, és úszni kezdett.

A cél a madárraj volt. Ezek a szárnyasok nem holmi galambok voltak, Gildor el se tudta képzelni, hogy egy madár kisebb lehetne az embernél. A küllemükre a sashoz hasonlítottak, de olyan életmódot folytattak, mint a sirályok, és hatalmasak, igen hatalmasak voltak. A megmérettetés ez volt: megülni és hazavinni egy példányt ezek közül a csodálatos élőlények közül.

A Nap lassan feljebb kúszott az égbolton, és a víz alá is lehatott a fénye. Gildor lassan úszott, egy napig kell kitartania, ezért néha megállt, lebegett a vízben. Nem tartotta szerencsésnek, de elkalandoztak a gondolatai.

Meg kell találnia azt a sast. Neki csak az az egy kell. Még otthon, ha látta elrepülni, megdobbant a szíve. Apja is rábólintott, szép példány, de nem merte mondani, hogy az tetszik neki, mert rossz híre volt annak a sasnak. Két rivális családnak a fia is rajtaveszett, amikor ezt a példányt akarták maguknak. Pedig, nem szakavatott szerint nem volt különleges, a halászok törzse nem is értette, miben jobb, mint a többi. A legelőkelőbb szín a fehér volt, ritkábban a kékesben játszó fekete tollazat volt a különleges. Ha más színű volt, akkor az egyszínű volt a szép, a tarka, vagy a seszínű nem volt megcsodált küllem. A színnél pedig az igazi vadászok többre tartották az erőnlétet, a megbízhatóságot, és azt hogy milyen szellemi képességekkel bírt az állat. A sas, amit választott éjfekete volt, de az összképet elrontotta az állat fehér mellénye. Gildor régóta figyelte, és csodálta intelligenciájáért, tökéletes mozgásáért, ahogyan fordult a levegőben, vagy emelkedett fel a vízről. Zavarta, hogy mások is felfigyeltek a madárra, és így másé lehet ez a csodálatos lény.

Gildor a többiekre gondolt, akik vele együtt készültek. Számukra csak egy hagyomány az első saját sas megülése, holnap felavatják őket, és kapnak egy madarat. De Gildor a leghíresebb vadász családok egyikébe született, neki magának kellett betörni, és hazavinni egy sast. Az otthon… Gildor előtt apja madara jelent meg, egy szénfekete, hatalmas öreg sas. Élete nagyobb részét a hátán töltötte, hiszen a vadászok elválaszthatatlanok voltak hátas madaraiktól. A többiekről eszébe jutott a lány is. Hiszen nem magának akarta a sast, mindent a lányért tett. Szerette volna, ha a lány büszke lehetne rá, és most itt az alkalom, megmutathatja, hogy mit tud. Az otthonuk lesz ez a madár.
Gildor népe életét a levegőben élte, csak ritkán szállt le a földre. A madarak hátára egy olyan dolgot erősítettek, ami egy zsebhez volt hasonlatos. Elöl a sas nyakánál volt a bejárat, a szárny előtt két oldalt lelógó nyúlványai a zsebnek a használati tárgyak tárolására szolgáltak, a zseb farok felőli részében aludtak a madár lakói. Az egész zseb, amit akár hátizsáknak is hívhatunk, erős, vászonszerű anyagból készült, az alapanyagot a tengeri moszatok egy faja szolgáltatta. Ez volt az a csomag, amit Gildor a szirt melletti vízben hagyott.

A nap magasabbra emelkedett a horizonton. Gildor megpihent. Mozdulatlanul lebegett a vízben. A tenger itt egészen tiszta volt, és nem különösebben mély. A fenék tisztán látszott. A pihenő alatt megint a lányra gondolt. Először megint furdalta a lelkiismeret, hogy elkalandozik a figyelme, de rájött, hogy erőt ad, hogy rá gondol. A finom világosbarna hajára, az átlagosnál leheletnyivel sötétebb bőrére, és az arcából kivilágló kék szemére. Észre sem vette, és a sassal kezdte összehasonlítani. Pedig mások voltak. De a sajátjai közt mindkettő gyönyörű.
-Találkozni fognak, és az maga lesz a csoda - gondolta Gildor.

Befejezte pihenőjét, és ekkor két dolgot is észrevett. A halászok egy régebben kivetett hálójáról letört kőnehezéket a tengerfenéken, és akkor megérezte a madarak szagát. Tudta, hogy a telep nem költözik gyorsan, ezért is rakta le apja a szirten, mert az közel, de nem túl közel helyezkedett el a telephez, így nyugodtan felkészülhetett. A szag a madarak otthonának közelét jelezte. Ha a madarak utaztak, bármilyen sokan is, nem hagytak maguk után szaganyagot. Még négy óra út, azután kereshet rejtekhelyet a madarak telepén való éjszakázáshoz. Elfordult a telep irányába, és tovább úszott. Tudta, hogy a telep közelben van egy szirt, mondták is, és kellett lennie, a sasok sebesült társaikra ezen a szirten vigyáztak, míg a többség valahol a közelben a vízen csapódott egy rajba.

Hangot hallott. Megrémült, mert a hang egy sas kiáltása volt, és nem is messze. Ha halnak nézi, akkor fel kell készülnie egy kemény küzdelemre, bár a madarak embert nem ölnek, de idő, amíg az állat felismeri, és akkor a miatt viszont a telep elköltözik. A vadon élő sasok pontosan megtanulták, hogy mit jelent egy magányosan úszó vadász.

A sas alacsonyan repült, és Gildor a víz alá merült egy fél percre. A sas északon ment el, a víztükör csillogása miatt nem láthatta meg a fiút. A felszínre érve kifújta a levegőt, és megkönnyebbült. De nem felejtette el, hogy a járőröző sasok gyakoribbá válhatnak, ezért körülnézett. Néhány madár emelkedett a magasba.
-Aha, ott a telep, jól gondoltam - suttogta. A sasok egyenesen északnak fordultak, nem fenyegették Gildor tervét.

Délnek fordult, hogy a telep közelében lévő szirtet úgy tudja megközelíteni, hogy a madarak, és közé essen. Ez volt a legkönnyebben átjárható hely a földdarabka felé, ahol az éjszakát akarta tölteni. Gildor azt is tudta, hogy a lemerülés nem vezet mindig eredményre, ezért elővette az egyik csomagot, feltépte a borítását, és megnedvesítette a benne lévő zöldes anyagot. Ezt a csodálatos dolgot, ami kellő rejtettséget biztosított a sasokkal szemben, algafátyolnak hívták, és ahogy víz érte, megdagadt. Gildor átszúrta egy nádszállal, hogy azon át lélegezzen, és magára terítette. A madarakat egy ilyen természetesnek tűnő, lassan sodródó algakupac már nem érdekelt. Gildor a fátyol alatt végre nyugodtan ehetett, így visszanyerve erejét a szirt fele folytatta az úszást. Letekintve észrevette, hogy már leér a lába.
Talpra állt, és érezte, hogy egész teste reszket az egész napi úszástól, még a víz alatt is. Kis rést tépett a fátylon a kezével, és azon át körülnézett. Sehol nem látott madarat a közelben, még a levegőben sem.

Legközelebb a nyílt tengeren úszott egypár példány, neki majdnem háttal. A szirt felé fordulva észrevett néhány nagyobb követ, amik eléggé kiemelkedtek a vízből, és egymás mellett álltak. Lassan odaúszott, a fátylat ráterítette a kövekre, és az alattuk képződő természetes sátorban leült.
-Még van pár órám, most nyugodtan gondolkodhatok. De mindenek előtt tisztálkodnom kell.
Levetkőzött, egy magával hozott csigán feltörte a viaszpecsétet, és a benne lévő olajat a bőrébe dörzsölte. A tengeri só így nem vált ki a bőrén, és fel is frissültek az izmai.
Felöltözött, és leült egy kisebb, de szerencsére száraz kőre. Kinézett a résen, látta hamarosan beesteledik. Családjára gondolt, tudta, hogy rá gondolnak mindannyian. Ma éjjel cserkészi be a sast, éjfél körül próbálja majd elkezdeni a betörést, addig aludni fog. Gildor igazi vadász volt. Fel sem merült benne, hogy későn ébred, és lekési az időpontot, mert mint a természettel együtt élő ember, a környezete hangjaiból tudta az idő járását.

Kipihenten ébredt. Kibújt a lepel alól, hiszen éjjel a madarak rosszabbul látnak, és a nagy részül alszik is. Felment a szirt telep felőli oldalára, és körülnézett. Látta az őröket, elég szerencsésnek tartotta az elhelyezkedésüket. Nem kellett visszamennie a csomagjaiért, hiszen mindent az övére tűzött az öltözködéskor. Vigyázva, hogy háta mögött mindig szikla legyen, leereszkedett a vízhez a telep felé. Apja figyelmeztette régen sokszor, nehogy az ég legyen a háttere, mert az ilyen mozgást szinte körkörösen látják a madarak. Miután eldöntötte, hogy melyik a legjobb út a kiválasztottjához, beleereszkedett a vízbe és szép lassan elkezdte kerülgetni az alvó madarakat. Egyre közelebb jutott céljához. Bár aki látta, azt hinné teljesen nyugodt volt, Gildor maga volt a feszültség. Egyszerre elfogta a vadászszenvedély. Azután egyszerre érzékelte az összes madarat, olyan érzése támadt, mintha zsombékokat kerülgetne, és egy elrejtett kincs felé úszna, ami merül a mocsár mélyére. Tiltakozott ez ellen a kép ellen, és el is múlt ez a gondolat egyből, ahogy meglátta a sast. A madár nyugtalanul aludt, ezt Gildor egyből látta. Már csak pár testhossznyira volt, amikor a jobb oldalában egy mindent elsöprően rosszindulatú tekintetet érzett.
Nem kellett arra fordulni, hogy tudja, az az öreg sas vette észre az őrök közül, aki már a szirten sem nyerte el Gildor tetszését.
Belehúzott az úszásba, hallotta a vészkiáltást, és abban a pillanatban, amikor kiválasztott madara a levegőbe akart emelkedni, nyakába dobta a kötelet.

A sas kitépte Gildort a vízből, aki ezalatt már az övére akasztotta a kötél másik végét. A fiú gyorsan felmászott a pár méter hosszú kötélen, vigyázva, hogy elkerülje a karmos lábakat, amik persze megpróbálták lesodorni a kötélről. Éppen elérte volna a sast, mikor az átbukott, így szinte rápottyant. Érkezéskor kifacsarodott a keze, de nem engedte el a kötelet. Előbb a fordulat közben farkasszemet nézhetett a sassal, és attól viszont majdnem elhagyta az ereje. Csak egy pillanat volt, és ez a furcsa erőpróba, mint egy váratlan ütés, majdnem leterítette. És ami ezen kívül még megdöbbentette, hogy a sas szemében nem volt sem félelem, sem gyűlölet, csak valami enyhe gúny, és Gildor tudta, hogy a sas azért fordult át, hogy megnézze magának.
Ezalatt újra egyenesbe fordultak, ami persze csak azt jelentette, hogy a madár újra a hasát fordította lefelé, de egyre vadabb bukdácsolást végzett a levegőben. De elkésett, mert a fiú már helyzetet váltott, az állat nyaka köré fonta a hevederét, beleakasztotta az övébe, így kezei szabadon maradhattak.

Gildor ekkor már látta, hogy elszakadtak a többiektől, a többi madár messze volt.
A fiúnak az volt az érzése, hogy a madár határozott céllal repül. Nem is csalódott. Néhány perc múlva meglátta két elődjének holttestét.
-Szóval itt akar végezni velem.
Ahogy rohamosan közeledtek a víz színéhez , úgy meglátta, hogy a testek épek voltak, nem látszott rajtuk sebesülés.
-Ezek vízbe fulladtak.
Látta, hogy a sas neki is ezt a sorsot szánja, mert vadul zuhantak. Még egy hevedert átfűzött a sas alatt, néhány mély lélegzetet vett, és a vízbe csapódás pillanatában erősen megrántotta a hevedereket, ami levegőt lehetett kiszorított a madárból. A víz alatt egyre jobban húzta a hevedereket, már az övébe akasztva, így is növelve az erejét. Amíg az oxigén hiánya el nem homályosította gondolatait addig mérlegelt. Kifújt egy kis levegőt és a ruhája alá szorult levegővel pótolta. De ez sem tartott sokáig. Megerősíttette az akaratát, de a hevedereket azért leoldotta az ővéről. Épp csak egy biztonsági kötelet hagyott, hiszen ki tudja, a sas meddig bírja lélegzetvétel nélkül. Már csak az akarata működött, a gondolatai lassan kullogtak, amikor a madár mozdulatai kapkodókká váltak. Még a szárnyával is mozgott, úgy igyekezett a felszín fele.

Felbukkantak.

Gildor nagyot sóhajtott, szédelgett ettől a víz alatti küzdelemtől, amit mindkettejüknek magukkal kellett megvívni. Amikor látta, hogy emelkednek, lassan lazított a hevedereken. Mechanikusan rögzítette magát újra szorosan a sashoz, és észre sem vette, hogy a madár egyenletesen repül.

Pár pillanat múlva feleszmélt és a madár csőrébe akasztotta szerszámot. A sas nem ellenkezett. Óvatosan jobbra húzta az állat fejét, és az engedelmesen fordult. Gildor leírt így egy ívet a levegőben. Elkezdte érezni, hogy az állat az övé, engedelmesen figyeli a mozdulatait. Előredőlt, és a madár csodálatra méltó érzékkel ereszkedni kezdett. Gildor végigsimított kezével az állat nyakán, teljesen eltöltötte az öröm, a tökéletes kontaktus miatt, és kipróbálta, hogyan reagál a jelzéseire a madár. Ezek a mozdulatok régiek voltak, minden családnak megvoltak a titkai, és hosszú idő alatt olyan tökélyre fejlesztették, ami pontosan érthető volt a madarak számára.
-No, menjünk a felszerelésért! - mondta félhangosan Gildor.
Keletnek fordította a madarat.
-Nahát, mint a vihar. Már meg is érkeztünk. Csodálatos ez a madár.
Gildornak eszébe jutott apja szava:
-Tudom, hogy jó vadász vagy, de egy vadász magában kevés. A madarat nem szépségre kell választani. Te sohasem fogsz tudni repülni, viszont a sasod a levegő művésze. Ezért legyen intelligens, hogy értse meg, mit kívánsz tőle, hogy a kívánságod szerinti feladathoz kellően mozduljon a levegőben. És legyen gyors, mert az életed is múlhat ezen. Értsétek meg egymást, mert a vadász csak sasháton lesz igazán vadász.

Gildor családjában olyannyira szerették hátas állataikat, hogy családjával hónapokra leköltöztek egy szirtre, amíg elengedték a sasaikat, fészket rakni. A madarak utána mindig visszatértek, olyan nagyon szerették gazdáikat.

Ezalatt a napok alatt anyjával sokat beszélgettek, énekeket tanult, amik a régiekről szóltak.

Leszálltak a szirtre. Gildor először azt adta a madárnak, hogy zuhanjon ahogy bír, pattogott is a dobhártyája, ahogy egyenlített. A végén visszahúzta a madarat az esésből, az abban a pillanatban kiterjesztette szárnyait, és pihekönnyen ért földet. Pár lépésre volt a csomagja. Végigsimított az állat nyakán, és lelépett a földre. Levette a hevedereket, hogy a lakózsákot rakja fel. Beúszott a sárga csomaghoz.
-Nem kellett vízre szállni, Aredhel nagyszerűen mozdul.
És kihúzta a csomagot, egészen a kis vízig ért. Ekkor a madár kitárta a szárnyait és nekifeszítette a levegőnek. Gildor megállt, és karba fonta a kezét:
-Engem nem teszel bolonddá. Nem fogok odarohanni. Ha akarsz, menj el!
A madár félrebillentette a fejét, és így félszemmel nézve Gildort, visszaült.
-Már megint viccelődött. - gondolta a fiú.
Szétpakolta a csomagot, kihajtogatta a zsákot. Elővett egy kis ennivalót, az egyik felét megette, másikat a madárnak adta.

Odarakta a lakózsákot a madár elé, és azt mondta:
-Nevet adok neked: Aredhel leszel. Nemes vagy, és nagyszerű. Nem hagysz cserben, és én is vigyázni fogok rád mindig.
Gildor ezek után visszament a csomaghoz, kivett egy hajítódárdát, és egy íjat. Az íjra egy nyilat illesztett, és olyan messzire lőtte ki, amennyire csak tudta.
-Messzire repül ez a nyíl, de mi sokszorta messzebbre jussunk el.
Megint végigsimított a madár nyakán:
-Ez nem biztos, hogy tetszeni fog, de majd megszokod.
Azzal megemelte a lakózsákot, és a madárra tette. És Aredhel tűrte, nem mozdult. Gildor hozzáért a szárnyához, mire a sas engedelmesen széttárta a szárnyait, és a földre eresztette. A fiú erre szétteregette a zsákot, és a füleit megkötötte. Ahogy ránézett az állatra, újra eszébe jutott a lány. Odament a csomaghoz, és kivett egy szalagot, amit a lánytól kapott az útra. Átfűzte a zsákon elől, és megkötötte.
Mosolygott. A maradék csomagját betette a zsák egyik zsebébe. A fegyvereket lelógatta Aredhel nyaka mellett kétoldalt.
-Indulhatunk.
Kiugrott alóla a föld, és egyre magasabbra emelkedtek.

8 vélemény érkezett:

Coriolis írta...

Lehelletnyit gyűrűkurás, de biztosan nem az. Honnan származik az idézet?

Amúgy a GyU nem rossz, de számomra már-már emészthetetlenül eposzi. Viszont ajánlom olvasásra a Gyűrűkúrát, lehetőleg a régi fordításban!

vmistvan kukac hotmail.com írta...

Nem egyértelmű?
Ezt én írtam :) Akkor ezekszerint még más volt a stílusom :) A lány pedig Pécsett él, még azóta is. Nézd végig a pécsi ismerőseim, és láthatod, kiről mintáztam a hölgyet. (ohh, reménytelen egy szerelem volt) A sas/turul pedig segítő állatom a szellemvilágban. A valóságban csak egerészölyvvel volt rövidebb kontaktusom, bár szerettem volna, ha háziállat lett volna...
Szted olvassa ezt más, vagy a második oldalnál elhasalnak a regényben? Na, ha valaki olvas még, kérem jelezze valahogy. Ha itt nem megy, egy rövid mélt dobjon a hotmail-es címemre!

Mishmesh,alias Dorka írta...

Remélem most nem száll el amit írok..
Olvaslak ám:) Jövök máskor is .

vmistvan kukac hotmail.com írta...

nem szállt el :)
örülök neki, hogy tudsz kommentelni :D

Judit írta...

Tyuu, de gyonyoru...

vmistvan kukac hotmail.com írta...

Kedves Judit!
Örülök, hogy tetszik :)

Judit írta...

Igen, tetszett. Tovabb is van valamerre? Vagy lesz?

vmistvan kukac hotmail.com írta...

Kedves Judit!
elvileg az előzetese van meg, egy nulladik rész.

viszont sosem folytattam, mert nem annyira jött be az ismerőseimnek.


a folytatásról:
ez a víz világa. gildor átjön hozzánk, a tűz világába, és itt próbálja az életet szolgálni.

ennyi :)