2008. március 14.

Mégegyszer a teáról

Vicces, nem? Ha már Dumbó mélytengeri teájáról írtam, akkor végiggondolom, hogy a teázás hány népnek lett nemzeti szokása. Angolok, oroszok kínaiak, japánok, indiaiak.

Indiában, már az első nap, hogy megérkeztünk, egy templom előtt a helyi katonák megkínáltak teával, és megkérdezték, honnan jöttünk. Érted? Nem az a lényeg, hogy ki vagy, hanem az, hogy hova tartozol!

Nagyon szeretem azt a holland teát, aminél a füvet prímán a forró tejbe kell kiáztatni. Pedig régen, amikor húgom otthon tejet tett a teába, a szemem majd kiugrott, és nem voltam hajlandó meginni.

Egy mongol lánnyal találkoztam (Budapesten), amikor először kóstoltam a zöldteát. Háát, ütős volt :)

Ma este Pickwick teát ittam, de üzlettársammal is megkóstoltattam Dumbó teáját, csak figyelmeztettem, hogy óvatosan...

Nagy szerelmemmel az első huncutságunk az volt, amikor annak a baráti társaságnak, ahol megismertük egymást, suttyomban csalánteát főztünk. Mikor kérdezték, milyen tea ez, azt mondtuk: patkánytea.

A kicsit geil bodzateát, szintén ezzel a lánnyal gyűjtöttük, évekig ihatta a család, annyira belehúztunk.

Most hirtelen több teás sztori nem jut eszembe :)

1 vélemény érkezett:

Coriolis írta...

Volt egy barátnőm, akivel én is rengeteget teáztam... Könnyen ment, mert kollégám volt, így csak egy épülettel kellett arrébbmenni :-)