Hollán, hol nem volt

Hosszas agyalás után úgy döntöttem, hogy benézek a Belvárosba. Órákig tréningeztem magam, hogy: nem engedni, hogy elkapjon a tömegpszichózis, krónikás vagyok, nem sorkatona...
Mivel a DMZ a Hollán Ernő sarkán volt, csak akkor lehetett észrevenni, hogy többen összejöttek, amikor befordultam a keresztutcába. Néhány ember döbbenten nézett, a trolik meg feltorlódtak.
Úgy döntöttem, hogy nem leszek se macska sem egér, hanem a Kockásfülü Nyúl színében képviseltetem magam.
A DeMarkációs Zónánál megállítottak a rendőrök. Hoppá, mondom magamban, ez nem lesz jó, nem azért jöttem, hogy Tomcat spanjainak számát tuningoljam optikailag. Kis várakozás után átengedtek a rendőrök.
Erre, ahogy átérek:
- Nácik haza! - üvölti el magát a békés tömeg.
- Na - mondom - fasza.
- Itthon vagyunk! - kiáltanak vissza Turbóék.
- Frankó. Pont nem ezért jöttem.

Körbesétáltam az utcán, de csak Tomival találkoztam (Na, nem Atomkettel, ő a haverjait hagyta, hadd küzdjenek a mocsárban, és felment egy teraszra.). Azt hiszem, a kéksapkások voltak a JP delegáltjai, de sehogy nem ismertem meg senkit, kár, hogy az életben senki hasára nem lehet kattintani, hogy lássam a blogját :D

Így aztán leültem kicsit arrébb, és kedvenc elfoglaltságom űztem: néztem az embereket. Voltak viták, sokan a nemzeti érzelműek közül meg voltak zavarodva. Bár azt érezték, hogy Tomcaték oldala vállalhatatlan, vitába bonyolódtak másokkal.

Ez volt a legszebb az egészben. Talán a nap legjobb hozadéka az volt, amikor a nemzetiszín lobogóba öltözött srácot nem lenácizták, hanem párbeszédet kezdtek vele.

Az újlipótvárosi polgárok érezhették, hogy mások is melléjük álltak, nem kell félniuk otthonukban, a más kerületekből érkező, nemzeti érzelmű, de a radikálisokat elutasító fiatalok pedig megtapasztalhatták, hogy a belvárosi polgárság is szereti a hazáját.

Néha persze hangosabb szavak is estek, akkor próbáltam odalépve megoldani a nézeteltéréseket.

Végülis sikerült az eredeti szándékom, hogy a béke, egyetértés hírnöke legyek.

Amit ott is mondtam, de értelmesebben összeszedve itt is leírnám:

Magyarországnak most nem arra van szüksége, hogy érdekcsoportok versenyezzenek egymással, hanem együtt kell működni. (Talán ma sikerült is!)

Nem zsidók álltak szembe a magyarokkal, hanem egy provokátor, és megtévesztett barátai álltak szemben azokkal, akiknek elege van abból, hogy a belvárosban sötétedés után bármikor belefuthatnak egy erőszakos tüntetésbe, elegük van abból, hogy ellenséges környezetben kell élniük.

Remélem figyeltek a politikusok is, és ez jelzés, hogy a megosztási politikából kezd elegük lenni az embereknek.

Üljünk le, beszéljük meg a dolgainkat, de ne a régi sérelmekre koncentráljunk, hanem arra, hogy mit tehetünk együtt. (Most az emberekre gondolok, a politika előbb kapja össze magát!)

A párbeszéd nagyon fontos. Meg kell ismerni a másikat, hogy el tudjuk fogadni.