2009. január 20.

Dilimese

A hős lovag felöltötte páncélját, felcsatolta kardját, és felpattant a lovára, hogy megszabadítsa a gonosz sárkánytól a királykisasszonyt.
Persze a sárkány és a királykisasszony jó messze lakott, így a lovagnak igencsak feltörte a hátsóját a nyereg, és már a kard csörgésétől is ideges volt egy kicsit, meg arról is meggyőződhetett, hogy a páncél mennyire nem tartja a meleget.
Aztán megérkezett a várhoz. Egy cégtábla jelezte, hogy ott szokták hagyni emberek a fogukat. A sárkány nem volt otthon, ezért a hős lovag leült a királykisasszonnyal beszélgetni. Azóta nem beszéltek, amióta egy tornán a lovag a királykisasszonytól vette át a nyereményét.
Aztán befutott a sárkány is.
- Nem ebben egyeztünk meg! Ki van itt már megint? Emberszagot érzek!
A hős lovag végigmérte a sárkányt:
- Nagyobbnak képzeltem - gondolta.
És azon mérgelődött, hogy hiába hozta el a kardját, mert nem lesz szíve a sárkányt levágni. Oldalra nyúlt a kulacsáért, ami jófajta tüzes törköllyel volt tele.
- Beszéljünk, mint férfi a férfival! - csapott le két kupicát a sárkány elé.
A sárkány lángot okádott. Hősünk erre rájött, hogy valamit nagyon elszúrt.
- Uhh, nősténysárkány? - gondolta boldogtalanul.
De azért rendületlen folytatta:
- Azért jöttem, hogy a királykisasszony jövőjéről tárgyaljak. Megkíméltem eddig a várad, mert egyrészt baromi messze van, másrészt meg span voltál, mert nem támadtad meg a bíróságon a sárkányölő lovagi címeremet félelemkeltő antisárkányista tettre felhívás címén.
- Támadtam volna, de rohadtul nem hallottam még rólad! - röhögött megenyhülve a sárkány.
- De mivel a lantosok ódákat zengenek a királykisasszonyról, és arról, hogy milyen kegyetlen bánsz vele...
- Kegyetlenül? Saját toronylakosztálya van! Még a netet is bevezették oda, hogy csetelhessen minden hülye lantossal!
- De azt persze nem engedted, hogy a barátaimmal Goa partit rendezzek az állítólagos lakosztályomban! - szólalt meg a királykisasszony is.
- Ö... - a sárkányt váratlanul érte, hogy két tűz közé került.
- Én nem vagyok Csipkerózsika! - melegedett bele a királykisasszony. - Az elszunyókált száz évig is magában, aztán most úgy néz ki, mint egy múmia, tiszta pókháló... Csak egy rövidlátó herceg volt képes megcsókolni!
- De...
- Egyáltalán nem az vagyok, akinek képzelsz! - húzta fel egyre jobban magát a királyi leánygyermek. - Utazni akarok, bulit akarok, élni akarok, MOST! Még fiatal vagyok, most akarom megtenni.

A sárkány összeroppant. A könyvei nem írtak ilyent a királykisasszonyok toronyszobában való tartásáról. Ő valami olyanról hallott, hogy a királylányok hímezni szoktak, meg társalkodónőkkel beszélgetni. Talán régiek lehettek a könyvei, talán neki is fel kellett volna lépni a Dragonnetre.

Végül elvette a lovagtól a kulacsot, a két kupicát teletöltve a fiatalok elé tolta, maga pedig egy húzásra leöntötte a maradékot.

Rájött, hogy jobban szereti annál a királykisasszonyt, minthogy továbbra is bezárja a szobájába.

- Nos, ha így van, akkor menjetek - szólt végül reszelős hangon az óriásgyík.

És azt hihetnénk, hogy minden szépen alakult, de a hős lovag hazafele betért egy kocsmába a királykisasszonnyal, és alaposan felöntött örömében a garatra. Közben a kocsma elől ellopták a hős lovát, és a királykisasszony, amíg a darabontok írták a feljelentést, tördelte a kezét. Egészen elkeseredett:
- Ez a faragatlan fráter akar engem most bezárni? Pedig még egy normális kastélya sincs! És hogy néz ki? Meg rangja sincs! Bunyózni mindenki tud! Persze, ez meg máshoz sem ért! Múltkor is olyan verset írt nekem a szomszéd lantos. Én halhatatlan akarok lenni! Megérdemlem, hogy úgy bánjanak velem, mint egy királykisasszonnyal!

A hős lovag sem volt vidám. Idegesítette a királykisasszony bőgése, meg az, hogy a lova nem volt lopás ellen biztosítva. Minden pénzét ráköltötte a sárkányölő pengére, aztán még használni sem kellett. Nézte a nőt, és kiszeretett belőle...
- Meg sem csókolt! Egész nap arról beszélt, hogy hogyan néztek ki azok a lovagok, akik eddig a megmentésére jöttek. Persze, aztán el is slisszolt mind, amikor a sárkány üvöltésétől kiment a hajukból a dajer! És különben is! Nem valami nagy szám, a másik várban jobb bőr a toronylakó csaj, meg azt mondják, lelkesebb is, ha kiszabadulhat egy kicsit otthonról!

Így másnap már nem voltak együtt. A királykisasszony lement a mocsaras tópartra, békát keresni, a hős lovag meg elment kölcsönkérni a barátaitól pénzt egy új kalandhoz.

A lány dühödten nézte a hatodik buta békát a kezében, ami ugyanolyan unottan pislogott, mint az előző öt, amit megcsókolt:
- Te remélem már királyfi leszel! Bár, ez a ronda gülü szem, félek, hogy nem múlik el egy csóktól! De azért a rang az rang! Jár nekem egy igazi király. És forgó gyomorral, de megcsókolta.

A fiú pedig jól berúgott a harcostársaival, és persze jól kiszínezve adta elő az egész sztorit a kocsmában. Aztán reggel rájött, hogy kölcsönből sem lesz táltos lova, csak egy gebéje, és a sárkányölő kardot véletlen részegen elcserélte egy rozsdás, ócska szablyára.

Ennyi volt a mese, hülye nap végére ugyanis hülye mese dukál. Ne keressétek a valóságtartalmat, mert ha ez így igaz lenne, akkor kóbor királylányok futtatására adnám a fejem... Megmentő kalandtúra ingerszegény életet élő hősöknek...

3 vélemény érkezett:

Anikó írta...

:)

vmistvan kukac hotmail.com írta...

tudod anikó, ez a bejegyzés tipikusan a:
szarul vagyok, de büszkén

stílusában született...

Anikó írta...

olvasható ... de lesz ez még jobb.
Tudod, ami nem öl meg, az megerősít.
(Utálom a közhelyeket! :D)