2009. január 28.

Éjjeli látogató.

Tamás, szokás szerint nem telefonált. Úgy éjjel egykor nyomta meg a csengőt. Az éppen elmúlt fejfájásom miatt kótyagosan, keltem ki az ágyamból..

...majd egy pillanat múlva már éberen pattantam fel:
- Ki csönget hozzám? Nem is az én nevem van kiírva a csengőre! - nem gyújtottam villanyt, hanem az utcai lámpa beszűrődő fényében mentem a kaputelefonhoz.
- Szia! Tamás vagyok, bocs, hogy nem szóltam, de nem használhattam a mobilom! - hallottam meg a hangot.

Tamásra csak egy pillanatig tudtam dühös lenni, aztán elmosolyodtam:
- Basszus Tamás, gondolhattam volna, hogy te vagy ilyen abnormális - válaszoltam vidáman. - Gyere!
És beengedtem. Mindig az idegeimre megy a srác, de olyan történeteket hoz magával, hogy nem tudok haragudni rá.

Amikor belépett az ajtón, mégis megdöbbentem. Sáros, koszos ruhában volt, haja zilált, arca sebekkel tele. Ezt még úgy is láttam, hogy nem gyújtotta fel a lépcsőházban a villanyt.

- Teveled meg mi van? - néztem döbbenten.

Tamás volt az a figura, aki mindig ügyelt a küllemére, egy igazi sármőr, aki a bulikon mindig odavonzotta a lányokat az extavagáns külsejével, és a meglepő sztorijaival.

- Majd elmondom, de most előbb a lényeg - suttogta. - Hol a mobilod?
- Itt van - válaszoltam.
- És másik? - kérdezte reflexből.
- De nem azt használom - és keresni keztem a másik mobilom.
- Nem baj. Add csak ide! - és a két telefont berakta a füdőszobába, a mosógépre.
- Nocsak! - néztem a ténykedését.
- Mi van itt fölötted a másik lakásban? - vett elő a zsebéből egy ceruzaféle dolgot, aminek sárgásan izzott a feltartott hegye.
- Fürdőszoba. A fenti lakónak asszem az egész albérletem felett a fürdője van.
- Akkor az zavarja a jeleket.
- Milyen jeleket? A légiforgalmat akarod lehallgatni? - cukkoltam.

Kicsit azért idegesített a srác. Mindig ez van. Megjelenik éjjel, előad egy történetet, aztán kér egy csomó pénzt, és eltűnik.

- Na, mindegy, nem vészes. Emlékszel még arra, amikor a római ezüstökről beszéltem?
- Persze. Kértél tőlem repülőjegyre kétszázezret... - kezdtem.
- A pénz már nem számít - kicsapott az asztalra egy köteg húszezrest.
- Nem kell - mondtam. - Inkább mesélj, mi a fene van veled!
- Tudod, hogy azt vallom, hogy nincs természetfeletti, de mégis sok legenda igaz, csak még nem értjük őket - és közben leszámolt az asztalra tíz huszast.
- Tudom. A csajok mindig zabálták, amikor a piramisok titkairól dumáltál nekik. Nos, találtál valamit?
- Nem lennék itt, ha nem! De most nem a piramisokról van szó! Tudod, azt is mondtam, hogy szerintem itt a Földön már volt a jelenleginél sokkal fejlettebb civilizáció, aminek azért nem találjuk a nyomait, mert nem jól keressük.
- Ja, emlékszem, idegesített, hogy nem tudok úgy lelkesedni, mint te, és én bizony soha nem találtam semmit.
- Hol keresnéd egy ilyen kultúra nyomait?
- Az Internet nyálaztam végig.
- Na, látod, itt a baj! Erre jöttem rá, ezért utaztam el egy fél éve! - Tamás hiába volt fáradt, egyszerre fellelkesült.

Ledobta a sáros kabátját a padlóra és törökülésben ráült. Nem tudtam eléggé hálás lenni ezért a húzásáért, mert féltem, hogy a székre ülve összesároz mindent.

- Szólhattál volna korábban is, mert heteket töltöttem a Neten, hiába - morogtam.
- Bocs, igazad van, de semmi nem volt biztos, amikor meg már megérlelődött bennem a gyanú, nem szólhattam - levegőt vett. - Szóval az van, hogy az Internet eleve félrevezető információkkal van tele. Sosem jöttem volna erre rá, ha géppel dolgozom. Operációs rendszer szintjén vannak a kémprogramok, hiszen minden komolyabb kormány ezen a témán dolgozik...
- Felajánlottak neked egy állást? - kérdeztem.
- Dehogyis! Várj, elmondom, csak teljesen szerteágazó, de valahol el kell kezdenem, hogy te is lásd, minden egy pontba fut össze. Várj, mondom!
- Jó - hagytam rá.
- Szóval, az van, hogy gépen nem dolgozhattam, mert nyomot hagynék magam után. Előbb utóbb valaki levadászott volna. Vettem papírt, ceruzákat, radírt, vonalzót - szóval a klasszikus iskola. Könyvesboltokba jártam, de nem vettem semmit, csak jegyzeteltem. Úgy nevezném a keresési módszerem, hogy "árulkodó szándék". Próbáltam szokatlan, érthetetlen megnyilvánulásokat keresni. És végül összeállt, hogy ebből a múltból egy csomó tárgy maradt ránk, némelyik értékesebb, némelyik teljesen ócskának tűnik. A világ hatalmi csoportosulásai összegyűjtöttek már néhányat belőlük, de óriási erőfeszítéseket folytatnak további ereklyék megszerzésére. Ha a Neten keresel, már a hálójukba kerülhetsz.
- Kösz, hogy most szólsz - mérgelődtem.
- Bocs, ezt nem tudhattam előre! nem számíthattam másra. Te vagy az egyetlen ismerősöm, aki szabadon gondolkodik, mindenki más aláveti magát a ráerőltetett sablonoknak. Na, de tudom, hogy nem vagy veszélyben, ezért nem szabadkozom, inkább mesélem tovább. Több ilyen tárgynál kiderült, hogy komoly védőőrizet alatt lehet, és már valószínűleg rátette valaki a kezét. Azon gondolkodtam, hogy magánemberként merre tudnék elindulni, hogy egyedül is eredményt érjek el. És akkor villant be, hogy egy ilyen fejlett civilizációnak kell, hogy legyen egy saját világhálója. Tehát csak kell keresnem egy ilyen terminált, és egyből előnybe kerülök.
- Ezért utaztál az angolokhoz? Stonehenge-et akartad meglátogatni?
- Dehogy! Arról túl sokat beszélnek, és nme is tagadja senki a kultikus felhasználást. Ott tuti nincs semmi, amiért oda kéne utazni. Zürichbe mentem.
- Ja, tényleg - ismertem el, hogy figyelmetlen voltam.
- Mondom, hogy fejlettebb civilizáció! Egy mozdíthatatlan terminál nem az. Svájcba mentem, mert döbbenet, hogy ők mennyire el tudják magukról terelni a figyelmet, amikor itt vannak Európa közepén. Nyomokat kerestem. Hónapokig csatangoltam az utcákon, és kerestem a szokatlan dolgokat. "Árulkodó szándék" - ez volt a jelmondat. Másrészt, a svájciak hagyománytiszteletéből azt reméltem, hogy valami nyomra bukkanok. Biztos voltam benne, hogy sok olyan szakrális tárgy van, ami egy régi értékes dolgot utánoz. Meg a bolhapiacokat jártam, és néztem, hogy melyik régiség hordoz valami furcsa jegyet magán.
- Szakrális tárgy a bolhapiacon? - próbáltam érteni a gondolatmenetét.
- Nem. De például itt vannak a győzelmi serlegek. Igazából semmire nem jók, nem iszik belőlük senki, de utánozzák a régi kelyheket, ami a keresztény szertartások kelléke, és bizonyos szempontból pedig egészen visszanyúlnak...
- A Szent Grálig? - lelkesedtem fel. Imádom a titkokat.
- Na, ebbe most ne is menjünk bele... de látod? Még akár így is lehet... - utalgatott Tamás. - Szóval már szinte otthonomnak éreztem több középkori belvárost, kezdtem érezni a régi emberek logikáját, én is azokon a napi utakon jártam, mint egykor a régiek, amikor megtaláltam ezt - és előhúzta újból a ceruzát.
- Na, jó megyek én is Svájcba - nevettem. - Hol találok még ilyent? Tetszik.
- Öööö, nem egészen. Egy fazon ejtette el, de mire odaértem, és láttam, mi ez, már bement egy kapun. Én meg szégyenszemre nem kerestem, akkora volt a döbbenetem, amikor kézbe fogtam ezt a cuccot.
- Miért, mi ez?
- Egy borzasztóan sokoldalú frekvenciaelemző készülék. Infravörös, gammasugárzás - bármit megérez, és kijelez. Szóval, szinte univerzális. Ráadásul gyenge jelet is képes sugározni több tartományban. Azt mondhatnám, hogy ez egy radar és egy kulcs együttese. Persze nem a mai technikai szinvonalon, hanem egy átlagember varázslatnak mondaná.
- Találtál egy varázspálcát?
- Hááát, fogjuk rá... de semmi extra, több tízezer lehet ilyen a világban - vágta rá, amikor észrevette, hogy meredten bámulom a pálcát. - Semmi plusz képességem nem lett tőle. Illetve, te mennyivel többre vagy képes, ha nálad van a mobilod? Ez is egy ilyen technikai cucc, csak fejlettebb. De nem is ez a lényeg. Ez csak segített a további munkában.
- És nem kaptak el miatta? Vagy nem tiltották le, mint egy mobilt?
- Látod, ez egy decentralizált rendszer. Itt nem lehet központilag letiltani valamit. És de, el akartak kapni. Szerinted min mentem át?
- El tudom képzelni - mértem végig.
- Szóval, nem ez a lényeg, hanem ez itt - csapott ki az asztalra egy köteg kártyát.

Inkább nem szóltam semmit. Tamásból simán kinéztem, hogy hamiskártyázással szedte össze az előbb átadott pénzt, de nem akartam megsérteni, inkább hallgattam, mit mond.

- Ez a terminál az ősi Internethez.
- Szóval a te csodás gépedben nem videokártya meg hangkártya van, hanem zöld hetes, makk ász... És melyik az alap-lap?
- Ez nem magyarkártya.
- Tényleg - néztem, ahogy szétteríti a lapokat. - Tarot?
- A tarot lapjait másolták erről. Ez már értékesebb, szerintem az eredetiből kevesebb, mint ezer maradt, talán alig száz. És az a vicc, hogy alig valaki sejti, hogy ez a legfontosabb lelet - Tamás széterítette a lapokat.

A figurák egyszerű vonalakkal voltak megrajzolva, de mégis, volt bennük egy absztrakt precizitás. Szóval messze nem a biedermeier figurák voltak.

- Harminckettő darab. Itt nincsenek színek, tudni kell, hogy melyik figura hova tartozik. Négy kategória, mindegyikben vezérlap. És a kérdésedre a válasz: két alapvető lap van - Tamás felmutatta a születést és a halált. - Az egész olyan, mint a programozás. Nem véletlen, ez a terminál. De tudomásom szerint senki sem keresi ezeket eredeti funkciójuk miatt, mert látszólag minden kártya ilyen, annyira elkenődött az eredeti jelentése.
- Harminckettő. Az a kettő hatványa...
- Bizony! Így lehet kettéosztani a lapokat, mindegyiknek van ellenpárja, de logikus a felosztás négyesével és nyolcasával is.
- Jó kis filozófia...
- Ez több annál! - Lerakta a lapokat a padlóra maga elé, úgy, hogy a születés a bal, a halál a jobb keze alá esett. Két hüvelykujjával leszorította a két lapot, és maga fele húzta őket. A többi lap úgy csúszott szét, hogy kisujjai alá 3-3 a maradék alá pedig 4-4 lap rendeződött sorba.
- Ügyes - nyögtem irígykedve.
Mindig csodáltam azokat, akik évekig gyakoroltak egy látványos trükköt.
- Nem ügyesség, tudás - vigyorodott el végre Tamás is. - Valami elekrosztatikus módon mozdulnak el egymás közelében. nekem csak meg kellett találni a megfelelő indító hókuszpókuszt.
- Nagy mágus lettél, na - ismertem el.
- Semmi extra, de kezdem azt érezni, amit ők. Tudom, kiket tartottak mágusnak. De ezt az üzemmódot nem tudom még használni kellőképp. Sokkal jobb ez...

Felemelte a kezét, majd megfogva a két végső lapot, újra egy pakliba rendezte a lapokat, döbbenetes módon, egy szemvillanás alatt. Fogta a születést, és lerakta. A paklit lazán a kezében tartva, elhúzta jobbra valamivel a padló fölött, és a lapok egyenként pattantak ki a kezéből, majd a padlón sorba rendeződtek. Nyolc lap, vissza, következő sor. Döbbenten néztem.

- Na így teljesen olyan, mint egy számítógép terminál. Minden lap egy alapfogalom, de lehet betűnek is felfogni, vagy számnak. Egyszerűen ujjal megérinted őket, és így adod be a kérdésedet. Elmegy a kérés a központnak, és megkapod a választ...
- Hol? - nyögtem egyet.
- Mindjárt megmondom...

(folytatom)

7 vélemény érkezett:

vmistvan kukac hotmail.com írta...

aztán lehet tetszéstnyilvánítani, mert különben nem erőlködöm a folytatással :D

tita írta...

Érdekes a megközelítés, folytasd csak:)

Hofstatter írta...

Ez az új kalandregény?

Molnárgörény írta...

Ez regény, könnyű felismerni:-)

vmistvan kukac hotmail.com írta...

hááát nem, csak kaptam egy gellert :D

Mishmesh,alias Dorka írta...

Folytassa kend!

vmistvan kukac hotmail.com írta...

na, akkor most kezdem :)

gyorsan mégegyszer átolvasom, hogy benne legyek a lendületben, de most itt ülök az albiban, ahol az egész játszódik :D