2009. január 20.

A liberalizmus halála?

Az elmúlt hetek, hónapok sokmindent megkérdőjeleztek bennem.

Már egy ideje vallom, hogy nagyon oda kell figyelni az állatkínzókra, mert látens sorozatgyilkosok.

Eleve hülyeségnek tartom azt a nevelési módot, hogy a gyerek majd belátja, ha rosszat cselekszik. Ezt az elvet főképp tartom idiótaságnak, ha a szülő saját gyengeségét, jellemtelenségét, következetlenségét leplezi azzal, hogy ráhagy mindent a gyerekre. A jövőbe tolja a problémákat. És a gyenge jellemek felfortyanó sértődöttségével támad, ha valaki szóvá teszi, hogy nem szól rá a gyerekre.
Nem szól rá, mert akkor hiszti van, aminek megoldásához már lusta. Nem szól rá, mert ennyit értett meg a liberális gyereknevelésből, hogy békén kell a gyereket hagyni. Ez tetszik neki. Nem kell semmit csinálni? A hülyének is megéri! Inkább üzletel vele, hogy vesz neki valamit, ha rendes lesz.
Egyszer aztán eljön a pont, amikor a gyerek rájön, hogy utólagos balhéval akkor meg tudja szerezni az ajándékot, ha nem szolgált rá.
Ettől kezdve egy kis lelki puhány nő fel, zéró önfegyelemmel.

Alapvetően még ezzel sincs baj, csak annyi, hogy a kis emberke az élettől hatalmas pofonokat kap, amitől megmenekülhetett volna, ha szülei alakítják.

A nagy baj akkor van, ha egy sérült gyerek fejlődhet kedvére. Pontosabban, ha a hibás neveléssel még jobban sérül. Ha nem kap a szüleitől szeretetet, a sikerélményt számára az adja meg, ha keresztülverheti az akaratát másokon. Először a játékait teszi tönkre, aztán állatokat kínoz, majd a környezetén kegyetlenkedik. Ez a sötét árny ott lappang mindenkiben, de pont ettől vagyunk emberek, hogy ez csak egy árny marad, és nem veszi birtokba elménket. Ki ne szerette volna már a főnöke lassú halálát? De mégsem lesz belőle tett...

A kis nyomorult viszont szerencsétlen esetben több embert gyötör halálra, mire az igazságszolgáltatás kivonja a forgalomból...

Ami megrendült bennem, az a hit a nyugati civilizációban. Tényleg rendjén van ez így? Tényleg szabad ilyen jóhiszeműnek lenni? Nem inkább álságos szülőként, idealizmust hazudva félrefordítjuk a fejünket a problémáktól? Nem gyengék vagyunk csak?

Könnyű nekünk idealistának lenni ott, ahol a boltba menet nem kell az utca mesterlövészektől védett felén osonni... Ahol a munkahelyre utazva nem kell figyelni, milyen rakétabiztos óvóhely van épp legközelebb... Ahol egy ellenséges törzs nem tör ránk hetente, bestiális hajlamait kiélendő...

Jártam Máltán. Az egyik saját sörük az 1565. Egy nagy diadal évszáma, amikor a máltaiak megvédték magukat a török hódítástól.

Egy panoptikumot járva, néhány angollal együtt, hallgattuk az idegenvezető szövegét erről a háborúról...

Akkoriban még nem volt ilyen összefüggő erődrendszer Málta belvárosa, ezért a keresztesek egy csoportja az utolsó emberig tartotta a mai st. Elmo erőd helyén lévő, a tengerbe nyúló erősséget.
Amikor az utolsó védő is elesett, a támadók parancsnoka elrendelte, hogy a halott kereszteseket feszítsék keresztre, és szórják őket az öböl vizébe.
Mikor ezt a máltaiak kapitánya látta, parancsba adta, hogy a török foglyokat fejezzék le, és a fejekkel tüzeljenek az ágyúkból.

Mikor ideért az idegenvezető, az angolok ledöbbentek, és szomorúan csóválták a fejüket.

Igenám, de a törökök a túlerő ellenére mégsem tudtak nyerni, talán épp ezért, mert tapasztalták, hogy a máltaiak komolyan gondolják.

És eszem a vén angol nyaralók szívét, ők már biztosan éltek, amikor Anglia hasonlóan emberbaráti módszerekkel rakott rendet Kenyában (a koncentrációs táborok üzemeltetése 45 után pedig kifejezetten laza megoldás).

Szóval lehet széplélekként elborzadni, hogy milyen csúnya dolog a háború, de tudomásul kell venni, hogy az ölés természeténél fogva nem egy bájos dolog. Inkább mocskos, mint hősies. És tudomásul kell venni, hogy azért, mert nem kényszerültünk bele eddig ilyen helyzetekbe, mint akiket elítélünk, még eshet úgy, hogy nekünk is nehéz döntéseket kell hozni, és lehet, hogy a félelem, a rettegés az ellenségtől belőlünk is kihozza a sarokba szorított vadállatot...

Arról pedig, hogy mennyire megoldhatatlan humanista módszerekkel az a helyzet, amikor egy pszichopata kisebbség a saját népcsoportjának többségét is terrorizálja, nem is írok inkább.
Eszem ágában nincs filozófusokkal vitatkozni, amikor még sosem szagoltak puskaport, sosem kucorogtak lövészárokban, sosem oldottak fel konfliktushelyzetet, sosem voltak huzamosabb ideig közvetlen életveszélyben... Ellenben itt mind szakértő lenne, lazán bemondva légiós múltat, karatetudást, alvilági kapcsolatokat. Erre nincs időm. Lehet ilyent írni, de erre úgysem reagálok. Ez nem a vetítőterem.

7 vélemény érkezett:

Manka írta...

Khm. Most nem tudom eldonteni, hogy kritizalsz vagy egyetertesz...
De a hatterben visito gyerek ihletojet felismerni veltem a tegnapi ikeas elo kozvetitesbol ;))

vmistvan kukac hotmail.com írta...

ja, homlokon rúgott a múzsa :D

tudod, én krónikás vagyok. nem feltétlen számít a véleményem, de próbálom minél jobban leírni a valóságot.

a megoldás valami brúszvillisz feladata. nekem épp elég, ha közvetlen környezetemnek megoldást találok erre a hülye helyzetre.

mostanában a saját életemet rakom rendben, de van amikor lazulás van. olyankor konkrét segítséggel szoktam támogatni a környezetem.

Mishmesh,alias Dorka írta...

Ezt ki ne töröld!
(posztot)

vmistvan kukac hotmail.com írta...

ok, Dorek, igyexem :)

vmistvan kukac hotmail.com írta...

amúgy ez a poszt arról szólt (volna), hogy a nyugati civilizáció tehetetlen a radikalizmussal szemben, de ehhez végül nem volt elég bátorságom.

Molnárgörény írta...

MELYIK radikalizmus a gond? Mert van olyan, ami a nyugati civilizációt tekerné visszább (a radikális konzervatívok, jobberek, stb.), meg van olyan, ami szétverné az egészet - ez pedig a szóban nem is radikális balliberális sereg, meg a tényleges radikális befurakodó iszlám, stb. Melyiktől is félsz jobban?

vmistvan kukac hotmail.com írta...

amúgy, nem egészen félelem... de minden olyan eszmét utálok, aminek IGAZA van.

ha érted a szavakkal játékot...

meg az emberség hiányát is utálom, de ha már izmus, akkor utálom azt, ha valaki olyan elvakult, hogy minden olyan embert, aki másképp gondolkodik, legszívesebben elpusztítana.

együttműködésben hiszek, a versennyel szemben. de persze egyáltalán nem vagyok naív, és pontosan látom, hogy épp az én elveimmel szemben halad most a világ.