2009. február 11.

Pénz

Megettük a éjjeli szendvicseket, és a régi időkről beszélgettünk. Már elég fáradt voltam én is, gondoltam, hogy Tamás végképp nem akar már tovább beszélni a kalandozásáról, de csak feltettem neki még egy kérdést:
- És mihez kezdtél egyszál fürdőruhában az olaszoknál? Jó, lehet én is oda mennék, ha új életet akarnék kezdeni egy másik országban, de azért pénz nélkül ott sem lehet megélni.

Csodálkozásomra, Tamásban még mindig volt annyi energia, hogy látszólag fáradhatatlanul folytassa:
- Először is, nem egyszál fürdőruhában! Jó, nem nagykabátban úsztam át, de annyit már megtanultam, hogy vízhatlan zsákkal utazzam. Minden kirándulófelszerelést áruló boltban lehet venni, viszonylag olcsó, és nincs saját alakja, ahhoz idomul, amit beletömsz. Szóval a pálcát harapva, és a felfújt zsákba kapaszkodva, átúsztam a tavat. Kicsivel éjfél előtt, mert úgy gondoltam, hogy inkább kinézek egy lukat a csónakázó turisták közt, minthogy az üres tavon, a hegyről infratávcsővel, egy határőr fedezzen fel. A parti sétány egy árnyékosabb pontján aztán megtörölköztem, felhúztam egy póló-farmer-sportcipő kombinációt, hogy legalább némileg emlékeztessek egy normális emberre, aztán tovább is indultam.
- Még azon az éjszakán? - csodálkoztam.
- Persze! Addig akartam tovább menni, ameddig az erőm kitart. Ne feledd, a Sötétek, onnantól, hogy felfedezték, hogy nem egy ellenfelük kaparintotta meg a pálcát, valószínűleg módszeresen keresni kezdtek! Nekem meg az volt a célom, hogy minél nagyobb legyen az a keresési sugár, amibe beleesem! Nem csak aludnom kellett, hanem nyugodtan kipihenni magam!
- Tudtál valahol aludni?
- Bárhol el tudtam volna, hisz ez volt a második éjszaka, amit nem töltöttem rendes alvással! Azért nem is álltam meg, csak miután biztonságos helyet találtam, úgy fél három fele. Egy romos kőház fehérlett az úttól jobbra. Felosontam, és körbeszaglásztam a terepet. Tipikus bulihely volt, az ablakok leszaggatva, ajtó betörve, összefirkálva a falak, cigicsikkek és piásüvegek darabjai mindeütt. A háznak a hegyoldal felőli részén leraktam a cókmókom, lefeküdtem, és reggelig nyugodtan aludtam.
Tamás töltött magának még egy kis tejet és folytatta:
- Ha szabadban alszom, akkor a Nap szokott ébreszteni. Most egy kicsit nehezebben keltem, de nyolckor már így is viszonylag frissen keltem. A ház romjai felett kitekintve, alattam még mindig a tó volt, és ahogy a távolba tekintettem, helyenként párafoltok úsztak a tetején. Visszaültem a fal mögé, és előbányásztam a zsák mélyéről a térképemet. Ezen a helyen több települést is mutatott, így fájó szívvel elvetettem azt a lehetőséget, hogy megbontsak egyet a pár konzervem közül, hanem összekészülődtem, hogy az egyik kis településen vásároljak ennivalót.
- Tamás, már ne haragudj - szóltam közbe - érdekes a beszámolód, de, ha így folytatod, előbb elalszol a mesélésben, mint eljutnánk a kártyád megvásárlásáig!
- Jó, igaz - bólintott. - De azért azt szerettem volna az egészből kihozni, hogy mennyire függünk a pénztől. Nekem még volt úgy húsz euróm, és aztán ugyancsak elkezdhettem gondolkodni, hogy hogyan jutok pénzhez. Bár az elvi lehetőség megvolt, hogy a banki tranzakciómat figyelik, de ez valójában nagyon irreális veszély volt, hiszen emlékszel, nem is tudták, hogy ki vagyok. Nagyobb baj volt, hogy még száz euró volt a számlámon, aztán vége a dalnak. Elhatároztam, hogy a reggeli után meg sem állok Milánóig. Hogy az utazás ne kerüljön pénzbe, egy közeli benzinkútnál kérdezgettem autósokat, hogy ki vinne el, és fél óra múlva már egy rozzant Fiatban ülve hallgattam egy hadaró beszédű, termetes középkorú asszonyságot.
- Miért éppen Milánó? - kérdeztem elgondolkodva. - Azt hittem volna, hogy minél távolabb akarsz kerülni?
- Így igaz, de rájöttem, hogy pénzt kell szereznem. Bementem egy internetkávézóba, és írtam a hazaiaknak, hogy küldjenek pénzt a számlámra. Persze ezt te nem tudod, mert tőled nem volt pofám újra kérni. Addig a maradék pénzemből vettem metrójegyet, és amit addig fejben kitaláltam pálcahasználatból, azt most gyakorolgattam sutyiban a metrón. Lassan megtaláltam az összes mozgatási lehetőséget, amit a pálcával lehetett művelni. Ha jól mozdítottam, akkor elégedettséget sugárzott belém, ha rosszul használtam, kellemetlen érzést küldött a karomba. Szerencsére ilyen egyre ritkábban történt, mert rájöttem, hogy a mozdulatok részben teljesen logikusak, részben pedig továbbéltek a bűvészhagyományban vagy a köztudatban szűrődött misztikus hagyományokban. Lassan már azon filóztam, hogy fel tudom-e a pálcával törni a vezeték nélküli hálózatokat, és már meg tudtam mondani, hogy a metrószerelvényen hány ember beszél mobilon. Szóval mint egy fejlett, ámde a mai kor technikai színvonalának megfelelő eszközt, már tudtam használni a pálcát. Egyet nem tudtam, az eszköz MANA képességeit használni, hisz az ősenergiát nem igazán ismertem, és más ereklyével nem találkoztam, hogy tesztelhessem az erre vonatkozó mozdulatsoraimat.
- Komolyan mondod, hogy ilyenekkel foglalkoztál a metrón?
- Komolyan - nézett rám Tamás, de vigyorogva, az arcán nyoma sem volt komolyságnak. - Leültem az utolsó kocsi sarkába, és a zsákom takarásában gyakoroltam. Egyet nem vettem számításba, hogy a milánói metró nem árnyékolja eléggé a tevékenységemet. Egy hét múlva ott voltak a Sötétek.
- Puff - mást hirtelen nem tudtam kinyögni.
- Hát, még én milyen döbbent voltam. Békésen sétálgattam a Parco Sempione felé, amikor egy sötét árnyat éreztem. Távol volt, ha nem lett volna teljesen ok nélküli a hirtelen elboruló kedvem, akkor észre sem veszem. Behúzódtam gyorsan egy kapualjba, és elővettem a pálcámat. Gyorsan szétnyitottam, és valóban: a MANA, azaz az őserő jelenléte megnőtt. Összecsukva elraktam, és gondolkodni kezdtem. Sejtettem, hogy még csak egy járőrrel találkoztam, hiszen távol ment el, és a nappal nem az ő idejük. Gyorsan ki is próbáltam egy eddig csak feltélezett utasításegyüttest a pálca fele, amivel azt akartam elérni, hogy csak más ereklyéket jelezzem. Arra gondoltam ugyanis, hogy az ereklyék közelében koncentrálóik a MANA sugárzása. Az nem jutott eszembe, hogy ezzel magamat is elárulhatom.

7 vélemény érkezett:

mrd írta...

Még egy rész, és megtelik egy C64-es memóriája a történettel... :)

vmistvan kukac hotmail.com írta...

mentegeted le a részeket :D

1M-ig kéne bővülnie legalább :D

mrd írta...

Csak most szedtem össze őket, mielőtt túl nagy feladat lenne. :)
1M-ig bizony még elég sok van! Kb. 95 rész hiányzik csak hozzá... :)

vmistvan kukac hotmail.com írta...

mrd? akarsz tamás lenni, ha forgatunk? :)
bajban vagyok az olyan szereplőkkel, akik megbízhatóan alanyai lesznek később is a filmnek...

amúgy nem bizti, hogy lesz még 95 rész... max még 10 esetleg 20...

mrd írta...

És át kell úsznom majd a tavat Luganonál, vagy a Velencei tavon forgatunk majd? :)

vmistvan kukac hotmail.com írta...

melyiket szeretnéd? én úgygondoltam, hogy a neccesebb részeknél nem a képek elevenednek meg, hanem visszavált a kamera a szobába :D

mrd írta...

Végül is mindegy, mehetünk Luganoba. :)

Szólj, ha kezdődik a forgatás.